III. Eduárd angol király és Plantagenêt-ház

Parancsikonokat: Különbségeket, Hasonlóságok, Jaccard hasonlósági koefficiens, Referenciák.

Közötti különbség III. Eduárd angol király és Plantagenêt-ház

III. Eduárd angol király vs. Plantagenêt-ház

III. A Plantagenêt-házat szokás második Anjou-háznak, vagy Angevin-dinasztiának is nevezni.

Angol Királyság

Az Angol Királyság egy nyugat-európai állam volt Nagy-Britannia szigetnek a déli részén.

Angol Királyság és III. Eduárd angol király · Angol Királyság és Plantagenêt-ház · Többet látni »

Eduárd walesi herceg

Eduárd walesi herceg (Woodstock, 1330. június 15. – Westminster, 1376. június 8.) III. Eduárd angol király legidősebb fia, a százéves háború kiemelkedő hadvezére, Wales, Aquitania és Cornwall hercege, Chester grófja volt.

Eduárd walesi herceg és III. Eduárd angol király · Eduárd walesi herceg és Plantagenêt-ház · Többet látni »

Genti János lancasteri herceg

John of Gaunt (1340. március 6. – 1399. február 3.) az angol Plantagenêt-ház tagja, Lancaster, majd Aquitania hercege, III. Eduárd angol király és Hainaut-i Filippa harmadik fia.

Genti János lancasteri herceg és III. Eduárd angol király · Genti János lancasteri herceg és Plantagenêt-ház · Többet látni »

I. Eduárd angol király

I. Eduárd (melléknevein Nyakigláb Eduárd vagy a Skótok pörölye; 1239. június 17./18. – 1307. július 7.) Anglia királya 1272-től haláláig. Eduárd III. Henrik angol király egyetlen (bizonyítottan létezett) fiaként született. Trónörökösként már fiatal korában bevonták a politikai küzdelmekbe, melyek idővel a bárók lázadásává és polgárháborúvá fajultak. A herceg 1259-ben ideiglenesen a főurak reformmozgalma mellé állt, de miután kibékült bizonytalan politikájú apjával, a királyi párt egyik fő támaszává lépett elő. Egy elvesztett csata után túszként tartották fogva, ám szökése után az 1265-ös eveshami csatában legyőzte, és megölte a lázadók vezérét, Simon de Montfort-t. A polgárháború végeztével Eduárd csatlakozott a Szentföldre induló nyolcadik keresztes hadjárathoz. A keresztes háború sikertelennek bizonyult, és Eduárd a hazaúton értesült arról, hogy apja meghalt, ő pedig Anglia királya lett. Lassan, másfél évig utazgatva ért haza, és 1274. augusztus 19-én koronázták meg a westminsteri apátságban. 1276–77-ben elfojtott egy kisebb walesi lázadást (a walesi hercegségeket angol vazallusoknak tekintette), majd amikor 1282-ben ismét fellázadtak, teljesen meghódította, és angol igazgatás alá helyezte a térséget. Erről az eseményről szól Arany János A walesi bárdok című költeménye. Hódítása megszilárdítására várakat építtetett, és angol lakosságú városokat alapított. Uralkodása idején örökösödési válság tört ki Skóciában, amikor a kiskorú Margit királynő meghalt. Eduárd a helyzetet kihasználva kiterjesztette hatalmát a szomszédos országra. Döntőbíróként lépett fel a számos trónkövetelő igényének elbírálására, de miután a skótok megválasztották John Balliolt, továbbra is Skócia hűbéruraként viselkedett. Ugyanekkor háborúba keveredett IV. Fülöp francia királlyal, aki el kívánta kobozni Aquitania hercegségét (amely addig perszonáluniót alkotott Angliával). A háborúk költségeinek fedezésére Eduárd több alkalommal különadót vetett ki, valamint kiűzte a zsidókat országából, hogy elkobzott vagyonukkal, illetve a száműzésük jelentette politikai tőkét felhasználva újabb adókat szedve feltöltse kincstárát. A főurak egy része tiltakozott a magas adóterhek miatt, és a belpolitikai helyzet közel állt az újabb polgárháborúhoz, amikor a skótok William Wallace által vezetett újabb lázadása egy táborban egyesítette a királyt és báróit. A kezdeti angol sikerek után a skótok győzelmeket arattak; a rossz egészségű Eduárd erre maga indult északnak, de útközben megbetegedett és meghalt. I. Eduárd 188 cm-es testalkatával jóval kortársai fölé magasodott, emiatt kapta a Nyakigláb Eduárd gúnynevet. Heves vérmérsékletű, dühkitörésekre hajlamos férfi volt, aki könnyedén meg tudta félemlíteni ellenfeleit. Alattvalói tisztelték katonai képességei, adminisztrációs tehetsége és vallásos buzgalma miatt. Bár a walesi és skóciai hadjárataiban néha kimondottan kegyetlenül viselkedett, rátermett uralkodóként helyreállította országa apja uralma alatt szétzilálódott rendjét, végleg meghódította Walest, és ideiglenesen uralma alá hajtotta Skóciát is.

I. Eduárd angol király és III. Eduárd angol király · I. Eduárd angol király és Plantagenêt-ház · Többet látni »

II. Eduárd angol király

II.

II. Eduárd angol király és III. Eduárd angol király · II. Eduárd angol király és Plantagenêt-ház · Többet látni »

II. Richárd angol király

II. Richárd (angolul Richard II; 1367. január 6. – kb. 1400. február 14.) Anglia királya 1377-től 1399-es lemondatásáig. Richárd apja, a százéves háborúban hírnevet szerzett Eduárd trónörökös, a Fekete Herceg 1376-ban meghalt; nagyapja, III. Eduárd a következő évben bekövetkezett halálakor így a tíz éves Richárd lépett az angol trónra. Uralkodásának első éveiben nagybátyjai, Genti János és Woodstocki Tamás asszisztálásával kormányzótanácsok vezették helyette az országot. Anglia válságos időket élt, a franciákkal folytatott százéves háború mellett 1381-ben Wat Tyler vezetésével parasztfelkelés tört ki. A fiatal király fontos szerepet játszott a lázadás elfojtásában. Apjától és nagyapjától eltérően Richárd nem volt harcos alkat és békére törekedett Franciaországgal. Politikájának központi eleme volt a királyi tekintély megerősítése és hogy kevésbé függjön a főurak haderejétől, megerősítette a királyi magánhadsereget. Udvarában támogatta a művészeteket és a kultúrát és olyan atmoszférát alakított ki, amelyben az eszményített uralkodó alakja állt a középpontban. Mivel a király csak tanácsadóinak kis csoportjára támaszkodott, a befolyásos főurak "folyamodó lordoknak" nevezett csoportja 1387-ben a parlamentet a maga oldalára állítva átvette a hatalmat a kormányzat fölött. 1389-re Richárd visszanyerte az irányítást és a következő nyolc évben viszonylagos békében élt korábbi ellenfeleivel. 1397-ben viszont, mikor már elég erősnek érezte magát, lesújtott rájuk, többeket kivégeztetett vagy száműzött. A következő két évben ún. "zsarnokságot" vezetett be, amelyben az uralkodói akaratot a törvény felett állónak tekintette. 1399-ben meghalt nagybátyja, Genti János lancasteri herceg, Richárd pedig élethossszigra hosszabbította, fia Henry Bolingbroke száműzetését, akit korábban egy párbaj ürügyén tiltott ki országából. 1399 nyarán, kihasználva Richárd írországi távollétét, Bolingbroke visszatért Angliába és maga mellé állítva a közhangulatot, lemondatta Richárdot és IV. Henrik néven királlyá koronáztatta magát. A yorkshire-i Pontefract várában fogságban tartott Richárdot 1400. február 14-re halálra éheztették. Richárd megítélését jelentős mértékben befolyásolta William Shakespeare II. Richárd című drámája, melyben negatívan ábrázolta az uralkodót és őt tette felelőssé az angol történelem következő századának kaotikus viszonyaiért és a rózsák háborújáért. A 19. század végének és 20. század elejének történészei egyenesen elmebetegnek tartották. Mai megítélése sokat javult, bár túlzott centralizációs törekvéseivel hozzájárult saját bukásához és nárcisztikus személyiségzavara is befolyásolhatta döntéseit, különösen uralkodásának utolsó éveiben.

II. Richárd angol király és III. Eduárd angol király · II. Richárd angol király és Plantagenêt-ház · Többet látni »

János angol király

János vagy Földnélküli János (1166/1167. december 24. – 1216. október 19.) Anglia királya 1199-től haláláig. Uralkodása során elvesztette Normandiát. Az angol bárók lázadását követően János írta alá a Magna Cartát, az angol alkotmányos rendszer történetének egyik legelső alapdokumentumát. János II. Henrik angol király ötödik és egyben legkisebb fiaként született, és emiatt sokáig nem számíthatott jelentős földbirtokokra; ekkor kapta a „Földnélküli” gúnynevet. Bátyjai 1173-ban kezdődött és 1174-ben levert lázadását követően azonban ő vált apja kedvencévé. Henrik kinevezte őt Írország urává, és tekintélyes birtokokkal látta el Angliában és a kontinensen. Amikorra bátyja, Oroszlánszívű Richárd trónra lépett, többi fiútestvére már meghalt, így ő lett az angol trón örököse. Mialatt Richárd a harmadik keresztes háború során a Szentföldön tartózkodott, János megpróbálta megszerezni a hatalmat, de nem járt sikerrel. Richárd 1199-ben gyermektelenül halt meg, így Jánost Anglia királyává koronázták. A másik jelölt, unokaöccse, Artúr bretagne-i herceg számíthatott Fülöp francia király támogatására. 1200-ban azonban a Le Goulet-i szerződésben János és Fülöp rendezték területi vitájukat a francia területeken. 1202-ben Jánosnak sikerült elfognia Artúrt, akit meggyilkoltatott, amikor szorult helyzetbe került. Hívei emiatt azonban, és azért, ahogyan a normandiai, breton és anjoui nemesekkel bánt, még inkább elpártoltak tőle. 1204-ben a franciák teljesen megszállták az angol koronához tartozó Normandiát. A következő évtized során János elsődleges célja a hercegség visszafoglalása lett, ezért új adókat vetett ki, megreformálta a hűbéri katonai szolgálat rendjét és az igazságszolgáltatást. Jogi reformjai maradandó nyomot hagytak az angol szokásjogban. 1209-ben a canterburyi érsek kinevezése fölötti vita miatt III. Ince pápa kiátkozta, Angliát pedig egyházi tilalom alá helyezte. Az interdiktumot csak 1213-ban oldották fel. 1214-ben János megindította Normandia visszafoglalását célzó hadjáratát, de a bouvines-i csatában szövetségesei döntő vereséget szenvedtek. Hazatérése után az angol bárók a magas adók és a főurakkal való bánásmódja miatt fellázadtak ellene. Az egyezkedés során mindkét fél aláírta a Magna Cartát, bár a benne foglaltakat egyik fél sem kívánta betartani. Amikor a harcokban János felülkerekedett, a bárók behívták Fülöp francia király fiát, Oroszlán Lajost. János kelet-angliai hadjáratán elkapta a vérhast és 1216. október 19-én meghalt. A trónon kilencéves fia, III. Henrik követte. János sokáig vitatott személyisége volt az angol történelemnek, a vele ellenséges középkori krónikások kegyetlennek, kapzsinak, istentelennek és bujának írták le. A reformáció után példaként tekintették a pápával szembeni kiállását. A viktoriánus irodalomban és a modern Robin Hood-történetekben negatív figuraként szerepel. Ma a történészek árnyaltabban látják alakját: bár jelleme még a kor standardjaival mérve is hagy kívánnivalót maga után, emellett művelt volt, hadseregét jól szervezte, és nagy gondot fordított a megfelelő közigazgatásra és igazságszolgáltatásra.

III. Eduárd angol király és János angol király · János angol király és Plantagenêt-ház · Többet látni »

Rózsák háborúja

A rózsák háborúja a középkori Anglia több mint három évtizeden át tartó, dinasztikus felhangú összecsapás-sorozata volt, amelyben két nagy főúri párt, a Lancasterek és a Yorkok vetélkedtek a kormányzat irányításáért.

III. Eduárd angol király és Rózsák háborúja · Plantagenêt-ház és Rózsák háborúja · Többet látni »

Yorki Edmund

Yorki Edmund, más néven Edmund of Langley (1341. június 5. – 1402. augusztus 1.). 1341.

III. Eduárd angol király és Yorki Edmund · Plantagenêt-ház és Yorki Edmund · Többet látni »